Varázsolj hagyományt!
Ki van keményítve az ünnepi terítő? A karácsonyi szalvéta harmonikára van hajtogatva? Befőtt, kenyereskosár az asztalon? – az adventi időszakban nincs nap, hogy imádott nagymamáim mondatai ne csengenének úgy a fülembe, mintha csak tegnap ugrálták volna körül a családi asztalt. Ma már mindketten a mennyország égi vendéglátói, azonban ahogy halad az idő, egyre többször érzem gyermekkorom ízeit, illatait, hallom a varázsmondatokat, idézem fel a múlt női mintázatait.
Az adventi időszak zeng a mindenáron való lecsendesedéstől, miközben ilyenkor valahogy még nagyobb tempóval pörögnek a mindennapok, végeláthatatlannak tűnnek a feladatlisták és persze pont ilyenkor jön egy váratlan élethelyzet, ami borítja a papírformát, naná, hogy érzékenyebben reagálunk a meleg kandalló előtt elnyúló forró csokit kortyolgató én-időt posztoló, kisimult szuper nők és háziasszonyok pipiskedős álomfotóira.
Az elcsendesedéshez nem jár adventi naptár, olyan belső óramű a motorja, amely az elme és az idő huncut közös játéka.
Csukd be a szemed és utazzunk együtt az adventi varázslatok világába:
Ha megállsz és figyelsz, hallani fogod nagyanyáink mondatait, idézd fel a régi, pici takaros kis fenyőfát, amelyen egyszerű gyerekek által készített színes díszek sorakoztak: papírkarikák egymásba fűzve, gyertya égett a középső ágon és alig vártuk, hogy a nagy becsben tartott egy-két csillagszórót pár pillanatra mi is a kezünkben tartsuk.
Csillogó szemek, csillogó szívek és határtalan nyugodt, őszinte boldogság lengte be az otthonokat.
A régi idők csodás emlékei is mi vagyunk, déd-és nagyszüleink, szüleink igyekezete, szeretete.
A karácsony egyszerűségében nem volt bérelt helye a sietségnek, a tökéletességnek, a fáradtságos sóhajoknak, a végeláthatatlan menüsoroknak és a megvásárolt felesleges holmiknak.
Az én álomadventemben a fény és a csendesség az úr.
Az én álomadventemben ott van mindenki, akitől az vagyok, aki vagyok.
Az én álomadventemben minden nap gyertya ég.
Az én álomadventemben esik a hó és mindig van egy hatalmas répa a kamrában, hogy az első hóember a maga teljességében hirdesse a telet, a megújulást és az alkotás örömét!
Az ünnep varázsa akkor hordoz igazi és őszinte csodákat, ha elkezdjük teremtőerőnket saját tradícióink megalkotására fordítani.
Ma még hihetetlennek tűnik, de ebből születnek majd gyermekeink és az Ő gyermekeiknek ünnepi hagyományai, ezek táplálják majd a jövő évszázad családi anekdotáit a szép ünnepi asztal mellett, ott ahol minden csoda újabb csodákat teremt.
Kép forrás: Pixabay

Vélemény, hozzászólás?