Egy barátnői csevegés egy pohár ital mellett mindig felüdülés nekem. Főleg az oviszünet kellős közepén : ) Pont a párkapcsolatokról beszéltünk. A téma pedig teljesen inspiráló volt, már akkor tudtam, írni fogok róla.
Milyen érdekes, hogyan fordult a világ. A női szerepek és a nő, mint társ, azt hiszem, kezd visszarendeződni az igazi valódiságához vagy legalábbis irányt váltott. Újra visszatalálunk magunkhoz, mi, nők. Ahol lehetünk a család otthont adó melege, lehetünk sikeres üzletasszonyok, vállalkozók, lehetünk szenvedélyes szeretők, lehetünk önfeledten kacagók, lehetünk szabadok.
Én valahogy mindig éreztem, hogy a családom női szerepének kabátja rám már gyerekként borzasztó szűk volt. Nem tudtam miért, de egyszerűen tudtam. Gyerekként éreztem, hogy egy párkapcsolatban, ami engem nem emel, nem fogok maradni. Később már azt is tudtam, hogy egy olyan férfival, aki levágná szárnyaim, nem maradhatok, mert a szárny nélküli leesés nálam nem opció, megfulladok tőle, már a lehetőségétől is.
Ahogy visszanézek a nőkre a múltban, hány és hány dobta el álmait a “kell” szóért. Férjhez kell menned, ki kell szolgálnod mindenkit, mindenkit magad elé kell sorolni, a fogadat össze kell szorítani és ki kell bírni. Ez az élet, mondták. A legtöbben el is hitték. Ezek a ki nem mondott szabályok ráégtek a nőkre, azt hiszem rengeteg esetben. Egy rossz házasságot vinni egy életen át. Erőn felül teljesíteni, mint házvezetőnő, családanya, szakács, feleség és anya. Néha elgondolkodtam, hogy tudtuk mi nők ezt a szerepet önként magunkra vállalni.
De anyáink törvényei elbuktak.
Ez volt a barátnői csevegésben az a mondat, amit nem én mondtam ki, hanem a barátnőm, és tudjátok, vannak olyan pillanatok, amikor, ha csak egy pillanatra is, de megáll az idő, megáll az Univerzum. Nekem ennek a mondatnak a hallatán megállt. Ez egy olyan fantasztikus pillanat volt, hogy ott, abban a 2 másodpercben, valami történt. Olyan volt, mint egy csepp, ahogy a vízbe cseppen, de hullámai messze eljutnak.
Te érzed a bőrödön, hogy hordasz nem rád illő szerepeket?
Nem lázadás ez.
Egyszerűen változtak a játékszabályok, de talán nem is változtak, hanem megláttuk a valódi életet.
A szenvedés nem törvényszerű.
A fogainkat nem kell muszájból összeszorítani.
Nem kell nagy levegőt venni, hogy megtegyél dolgokat.
Ettől még lehetsz a család pulzáló szeretete, lehetsz a kurtizán az ágyban, lehetsz a rend maga, de mindezeket már csak azért teszed, mert Te vagy az.
Legyél TE!
Kép forrás: Lucija Ros, Unsplash
Vélemény, hozzászólás?