Nem vagyunk könnyű helyzetben, mi nők, ez tény. Főleg, ha esetleg vállalkozói terepre tévedünk. Én megannyi mélységet és magaslatot éltem meg ezzel kapcsolatban, nem szégyellem és nem is bánom. Úgy érzem elég jól menedzselem az életem, de bevallom néha sikítok. Bár ma már csak nagyon rövid időre, de ez is én vagyok.
Vállalkozó családban nőttem fel, a szüleim már gyerekkoromban vállalkoztak. Mondhatni ez a létforma igazán komfortos volt nekem.
Hogy miért is lettem vállalkozó?
Most az mondom, mert szabad alkotó lélek vagyok. Huszonévesen csak annyit mondtam volna a sors keze.
Miután megízleltem a saját teremtőerőm a vállalkozásban, teljesen elkapott a gépszíj.
Tolni kell, mert megy…. Hittem a hazug mondásban, akkor van sok pénzed, ha állandóan dolgozol. Ennek a téves hitnek a tükrét már darabokra törtem. A több lábon állásra mindig törekedtem, hiszen egyfajta biztonságnak éltem és élem meg. Ha egyik láb nem úgy muzsikál ott a másik, van aminek van egy virágzási szakasza, majd az állandó változásban elfonnyad és egyszerűen el kell engedni. Ezért úgy éreztem, akkor szeretnék gyermeket vállalni, amikor már fizikailag nem kell ott lennem a pénz teremtéséhez. Persze volt bennem egy saját mérce, hogy vajon meg tudom-e ugrani ezt a szintet.
Akkoriban megrémített a terhesség gondolata. Nem maga a terhesség, hanem a mi lesz velem, ha nem dolgozom. Hiszek a párkapcsolati egyenrangúságban, de a terhesség és a babázás nagy része totálisan női feladat. Még akkor is, ha a férj csodával határos módon elviseli az elképesztő hormon fröccsös hangulatingadozásokat!
Az anyagi szabadságra szükségem van nőként. Mindig is volt, és azt gondolom lesz is. Ezt a szabadságomat féltettem a gyermekvállaláskor. Valahogy soha nem jött a számra, hogy “adj légyszi drágám egy kis pénzt”.
Vannak családok, akiknél természetes működés, hogy a nő teremti meg az otthon melegét, intézi a gyerekek dolgait, a férfi pedig a kenyérkereső. Ezzel nincs is semmi gond, addig a pontig, amíg a felek el nem fejlődnek egymás mellett. Ebben nincs negatív dolog, egyszerűen megváltoznak, más céljaik lesznek, más teszi őket boldoggá, egyre távolodnak egymástól, végül külön utakon folytatják. A férfinak van egzisztenciája, a nő pedig referenciaként a pamutpelenkát tudja csupán felmutatni, mert a jelenlegi világban a háztartásbeliség nem mérce. Pedig ezek a nők isteni szervezők, időmenedzsment mágusok, szakácsok, takarítók, pszichológusok, animátorok és még sorolhatnám mennyi feladatot pörgetnek egyszerre. De végül gyakran marad a semmi és lehet keresni valamilyen munkát, ami épp sikerül.
Mindezt nem negatív helyzetként írom le, egyszerűen csak rizikósnak.
De vissza a sztorimhoz.
Nem teremtettem meg az álmaim több lábas vállalkozását, bár tudtam, hogy nincs messze, terhes lettem. Az, hogy sokkot kaptam nem kifejezés. Őszinte leszek, kétségbe voltam esve, rettegtem. Tudtam, hogy van egy férjem, aki szintén pénzt keres és nem lenne gond az anyagi háttérrel, de ez nálam nem erről szólt. Végül az a terhességem sajnos nem sikerült, valahogy úgy alakult, hogy a természet szerint sem akkor volt itt az ideje.
Igazán akkor értettem meg, hogy egy nőnek akkor kell gyermeket vállalni, amikor igazán, őszintén szeretné. Ő és nem a férj. Nem külső nyomásra, rábeszélésre. Ha egy minimális kétely van benne, akkor még érdemes várni.
Megengedtem magamnak a döntésem luxusát és 3 évvel később teherbe is estem a kisfiammal, aki már 4 éves lesz. Úgy éltem meg a terhességi teszten a két csík megjelenését, ahogy szerettem volna, ott tartottam a vállalkozásomban ahol szerettem volna.
Ekkor tudtam teljesen elengedni magam, mert tudtam, hogy anyaként és vállalkozóként is meg tudom élni ezt a fantasztikus időszakot. Izgalmas volt a gyerekágy mellől kis időre átülni a laptop elé és kicsit más jellegű dolgokkal foglalkozni.
Nekem kifejezetten jót tett a vállalkozói lét Anyaként.
Sőt, igazán anyaként teljesedtem ki a vállalkozásomban is. Pedig azelőtt elképzelhetetlennek tartottam, hogy ez lehetséges. Kiderült számomra, hogy mennyi blokk és tévhit van a saját fejünkben, amit az anyaság és vállalkozás kapcsolatáról gondolunk. Megannyi sztereotípia nyila száguld felénk, van ami meg is sebez és egy életen át hordozzuk a sérülést.
Arra buzdítalak kedves nőtársam, bízz a saját megérzéseidben, mert mindig ez lesz az az irányfény, amit a legsötétebb éjszakában is iránytűként használhatsz!
Vélemény, hozzászólás?